udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
29
találat
lapozás: 1-29
Névmutató:
Ferenczy L. Tibor
1998. augusztus 18.
A Tőkés László elleni 1994-es lejáratási kampány idején Ferenczy L. Tibor megírta véleményét egy lapnak, de nem közölték, mert az akkori szerkesztő túlhaladottnak, időszerűtlennek minősítette. Az eltelt négy év alatt érte még számtalan vád "az erdélyi és az összmagyarság egyik legbátrabb képviselőjét és élharcosát". Ferenczy az 1994-ben írtakat változatlanul időszerűnek érzi. Négy esztendeje szidják, gyalázzák azt az embert, akit nem is olyan régen a forradalom lángra lobbantó szikrájának neveztek. A legvadabb, legsovinisztább román pártok és pártvezérek felhasználják erre a sajtónál, tévénél dolgozó társaikat, a parlamentben és a szenátusban az uszító magyargyűlölőket. Hihetetlen, hogy terveik végrehajtása érdekében magyar képviselőket is megnyertek. Ennyire rövidlátó volna Nagy Benedek? Szégyelli, írta Ferenczy, hogy olyan képviselő beszélt szűkebb hazája, Hargita megye nevében, aki sárral fröcskölte be azt, aki vállalta a küldetést. Hol van már Nagy Benedek, fejezte be cikkét Ferenczy, azóta mások álltak a helyére. /Ferenczy L. Tibor: Büszkeség és szegyen, avagy egy négyéves jegyzet aktualitása. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 18./2000. február 15.
Az elmúlt évben jelent meg Székelyderzsről mindmáig egyetlen, részletes monográfia, a budapesti Gerendás Lajos munkája, melyet írója a világ egész magyarságának ajánlott. Dicséretes, lelkiismeretes, jól dokumentált alkotás, mindenképpen recenzálásra érdemes, kiállításában is esztétikus könyv. Székelyderzsen tavaly kortárstalálkozót rendeztek, a szervezők utánajártak, hol él az a 18 fiú (négyen már az otthoni temetőben nyugosznak) és 13 lány, aki annak idején, 14 évesen felelgetett néhai Török Mihály konfirmációs kérdéseire. /Ferenczy L. Tibor: Falumonográfia és torontói dísztávirat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 15./ Gerendás Lajos: Székelyderzs és erődtemploma /Apsis Alapítvány - Unicus Kiadó, Székelyudvarhely/ monográfia2002. április 2.
Dézsy Zoltán /Sepsiszentgyörgy/ grafikái, tollrajzai, linómetszetei ismertek. Különböző lapok /Romániai Magyar Szó, Háromszék, Arménia, Európai Idő stb. közölték grafikáit, karikatúráit vagy tollrajzait. Szándékában áll Háromszék összes templomának megörökítése, felekezettől függetlenül. Művészi hajlamát nem törte le, hogy csak egészségügyi technikumot végezhetett. Marosvásárhelyen, Baróton, Kovásznán, Kézdivásárhelyen, Budapesten volt egyéni kiállítása. /Ferenczy L. Tibor: Grafika és aforizma. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 2./2002. augusztus 20.
Örvendetesen szaporodnak Erdélyben a falu-, egyház-, iskolamonográfiák. Talán kissé megkésve, de nem végleg lekésve ölelik magukhoz az erdélyi magyar falut és mentik az utánuk jövőknek annak történetét az összefoglaló könyveiket szerzőik. Nagyszerű a monográfiát írók hangyaszorgalma, sziszifuszi munkája. Anyagi gond a könyv előállítása, kiadó keresése, pénzügyi támogatók felkutatása. Mindezekért tiszteleg a cikkíró a máréfalvi Kovács Piroska, a barátosi Kelemen József, az árapataki Lőrincz Etelka, a szentkatolnai Bakk Pál, a nyárádgálfalvi Sebe Ákos, a nyárádselyei, 92 esztendős Péter László református tiszteletes, aki nyolc falu - Kibéd, Héderfája, Bonyha, Kend(ek), Nyárádselye, Gyulakuta, Balavásár és Siklód - egyház- és falutörténeteit írta meg, továbbá a máramarosszigeti Mazalik Alfréd, a szinérváraljai orvos-publicista-riporter Ábrám Zoltán, Oroszhegy élő lelkiismerete, Mihály Tibor előtt. /Ferenczy L. Tibor: Monográfiák és íróik. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 20./2002. november 1.
Olasz Vilmos egykori politikai fogoly iskolás korában elvesztette szüleit. A szentegyházasfalvi öntészeti-kohászati magyar nyelvű szakiskolában tanult, de a magyar iskolát 1956-ban megszüntették. Az iskola elvégése után egy évre letartóztatták. Előzőleg Fehéregyházán megkoszorúzták Petőfi Sándor emlékművét. Olasz Vilmos tagja volt az EMISZ-nek /Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség/. Marosvásárhelyen vallatta, kínozta a szekuritáté. Koncepciós perükről megemlékezett Benkő Levente is Volt egyszer egy 56 című könyvében: "Az erdélyi 56-os mozgalmak közül az EMISZ volt a legek mozgalma: a legnagyobb, a legjobban szervezett, a legeredetibb és legszebb... Az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség tulajdonképpen azt akarta - 30 évvel hamarabb -, mint amit a nemzetközi helyzet és az oroszok világháborús veresége szinte magától meghozott. Az EMISZ ki akart erőszakolni egy párhuzamos, másságunknak megfelelő változatot, mert az IMSZ-be nem óhajtottunk beállni... Hetvenhat név. Akkoriban majdnem egytől egyig tizenéves sihederek. " A hetvenhatból munkatársai közül Bedő Gábor 20, sógora, Albert Mihály 15 és ő is 15 évet kapott. Olasz három évig volt a brailai nagyszigeten, majd a Duna-deltát is megismertették velük. Onnan, pontosabban Peripraváról szabadult 1963-ban. A börtönben megismerte Csiha Kálmán püspököt, Páll Lajos költő-festőt, a papok tanították őket, a munkásgyerekeket irodalomra és történelemre. /Ferenczy L. Tibor: Alázattal cipelni Krisztus keresztjét. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./ 2003. július 29.
Kedvenc szerzője-írója Beke György, vallja Ferenczy L. Tibor. "Ő a székelység Egon Erwin Kische, a Kárpát-medence szórványmagyarságának, Erdély és Moldva csángóságának, történelmének, múltjának és jelenének legaktívabb búvárlója, kutatója, képviselője. Szomorú, de igaz történelmet lehet tanulni könyveiből, önazonosság-tudatot minden írásából." Beke segített eloszlatni a Petru Grozához fűződő mítoszt. A 2002/4-es sz. Hitelben megjelent Groza faluja című irodalmi riportjában írt Grozáról. A Ceausescu-diktatúra idején a Groza-kormány idejének állapotai, amelyek azért elég sanyarúak voltak, kezdtek idealizálódni. Ferenczy L. Tibor felidézte, hogy Kolozsvárott Balogh Edgárral is vitatkozott Grozáról. Balogh Edgár szerint az akkori állapotokkal szembe kellett állítani egy más valóságot, amelyik kedvezőbb volt a magyarok számára, és ez Groza-korszak. "Részünkről ez önvédelem", tette hozzá Balogh Edgár. Azonban Groza olyan kormány élén állt, mely intézkedett, hogy elvegyék a magyar egyházak és felekezeti iskolák vagyonát, miáltal létalapjaiktól fosztották meg a magyar oktatást és közvetve a művelődést, tudományt, szellemi életet... Államosították a magyarság szövetkezeti vagyonát. Egyedül Márton Áron püspök emelte fel a szavát Groza kormányának azon intézkedése ellen, mely az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Intézet néven a magyarság teljes vagyoni kirablását volt hivatott végrehajtani. Ezzel szemben a Magyar Népi Szövetség vezetői Groza-kultuszt alakítottak ki a magyarság körében. Beke kifejtette, hogy Groza megjátszotta a magyarbarát színész szerepét. A kaméleoni arcát az MNSZ akkori baloldali vezetői vagy nem ismerték fel, vagy nem akarták észrevenni. /Ferenczy L. Tibor: Ledöntettek mítosznak szobrai. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 29./2005. június 21.
Juhos Szabolcs 2004-ben végezte a sepsiszentgyörgyi Gábor Dénes Főiskola műszaki informatikai szakát anyanyelvén. A diplomákat még akkor melegében összeszedték, s felvitték Kolozsvárra az RMDSZ-alapítványhoz, hogy honosítsák a főiskolai okleveleket a minisztériumban. Közel esztendeje várják a fiatalok ennek valóra váltását, ezt még mindig nem tették meg. Az RMDSZ meg csodálkozik, hogy az vékonyodik a tömegalapja, s a fiatalok külföldön keresik a jobb megélhetést. Mikor lesz már hivatalosan is elismert főiskolai oklevelük? /Ferenczy L. Tibor: Van diploma, nincs diploma?! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 21./2005. július 6.
Közel másfél évtizede, hogy a román parlamentben képviselőként-szenátorként tevékenykedik dr. Garda Dezső. A korrupció elleni állandó küzdelem bátor katonája. Harcol a föld- és erdőtörvény korrekt alkalmazásáért, továbbá a magánerdők védelméért. Ő a romániai magyar képviselők Don Quijote-ja, aki román és magyar szenátorok mosolyától kísérve vívja a maga sajátos szélmalomharcát. A magánerdők őrzéséről, a vágási kvóták megszüntetéséről szóló törvénytervezet parlamenti vitája kapcsán nyilatkozta az egyik hetilapnak: ,,…Javasoltam, hogy a magánerdőket magánerdészek őrizzék, hogy a fakitermelésnél szűnjön meg az erdőtulajdonosok kálváriája… Számítottam arra, hogy szenátorkollégám, Pete István az RMDSZ részéről jelen lesz, és segíteni fog a törvényjavaslatok elfogadtatásában, de sajnos nem így történt. Nem volt ott, sőt, nem is beszélt a felsőházi társaival, akik nagyon ellenségesen viszonyultak a kezdeményezésemhez.” Az SZNT székelyföldi autonómia-statútumának ügyében is csak Sógor Csaba állt ki mellette. /Ferenczy L. Tibor: Magányos fenyő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./2006. december 23.
Kádár Gyula tizenegyedik osztályos tanuló megírta Illyefalva monográfiáját. Derék történész válhat még belőle, mondták. Így is történt. A harminchat évvel ezelőtti diákból valóban derék történész vált! Kolozsváron egyetemet végzett; volt helyettesítő tanár, iskolaigazgató, tanár, tanfelügyelő és immáron tizedik esztendeje egyszemélyes szerkesztőség és kiadó. Úgy döntött 1996-ban, hogy megmarad ifjúkori eszménye mellett: önzetlenül szolgálni a romániai magyarságot nemzettudatának kialakításában, erősítésében. Ezért ír-szerkeszt közel húsz történelemtárgyú könyvet, ezért szerkeszti évtizede a Történelmünk című folyóiratát, 1999-től Történelmi Magazin címmel. /Ferenczy L. Tibor: Széljegyzetek egy jubiláló folyóirathoz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./2008. február 5.
Elmaradt a ,,román roham" Magyarországon az elmúlt évben is. A 2004. decemberi népszavazást megelőző MSZP-s, gyurcsányos kampányban a miniszterelnök 23 millió román állampolgár beözönlésével riogatta a naiv, gondolkodni nem akaró magyar választókat! Január elsejétől változtatott munkaerő-politikáján a magyar kormány. Valamennyi felső-, középfokú végzettséget vagy szakmunkás-bizonyítványt igénylő területen szabadon, engedély nélkül lehet munkát vállalni. Csökkent a Magyarországon munkát keresők száma 2006-hoz viszonyítva. Két évvel korábban 56 955 külföldinek adtak munkavállalási engedélyt, pont felét, 28 494-et romániainak. Az elmúlt év első kilenc hónapjában igényelt s kapott külföldi engedélyek aránya így módosul: 42 576-ból 20 082 román. /Ferenczy L. Tibor: Vendégmunkások. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 5./2009. január 9.
Az elmúlt esztendőben is több csatát vesztett, mint nyert az erdélyi magyarság, mert magyar vezér támad még meglévő magyar ,,végvárat”. Fogyunk számbelileg és hitben, felszívódunk rendőr- és csendőrépületekkel körülvéve, írta Ferenczy L. Tibor. Sepsiszentgyörgyön nem lehet Petőfiről fő- vagy sugárutat elnevezni, Marosvásárhelyen Kossuth Lajos neve került indexre. Ezt magyargyűlöletnek nevezik. /Ferenczy L. Tibor: Kossuth Lajos azt üzente... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 9./2009. október 8.
Székely bumeráng címen jelentkezett az elsőkönyves szerző, Wagner Róbert Tamás. Ő a székely bumeráng, akit eldobott magától a 80-as évek végének Romániája, de többéves odüsszeuszi kalandozás után visszatér Erdélybe, hogy felkeresse nagy-, déd-, ükszüleinek szülőfaluit-városait, ahol éltek és dolgoztak. Dokumentum- és forrásértékű könyvének Őseim, gyermekkori emlékeim alcímet adta. Az 1971-ben született Wagner Róbert 1989. december utolsó napján hagyta el Romániát. Összejárta a kerek világot dolgozva, tanulva, leérettségizve, főiskolát-egyetemet végezve. Kellő világismeret és tapasztalat birtokában megnősült, családi házat épített Sopron mellett. /Ferenczy L. Tibor: Székely bumeráng. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 8./2012. március 2.
Magyarságunk kötelezettség is
Még mindig az egy és oszthatatlan élmény hatása alatt – melyet a Magyarnak lenni jó! című ankét is segít lélekben melegen tartani – játszom le négy évtized filmjét magyarországi utazásaimról, ottani tartózkodásom benyomásairól.
Eleven emlék, hogy amikor 1971-ben először életemben átléptem a román–magyar határon, szerencsésen szabadulva a rettegett román csomag- és vámvizsgálattól, a vonat ablakából kitekintve Kürtös után sokkal zöldebbnek láttam a fákat-füveket. Talán mert előre felkészítettek az ismerős útvonalat már megjárt rokonok és barátok, miért és mitől kell tartani a szigorú, lekenyerezhető román vámosoktól, akik – ha gyanús voltál – még szobára is vittek levetkőztetni... Hát ezért is a nagy eufória az első akadály “átugrásakor”, amikor egész éjszakai fárasztó utazás után rád nyitott a kellemes, udvarias, tiszteletadó hivatalnoki hang: “Jó reggelt, uraim és hölgyeim, kérem az útleveleket, személyi igazolványokat felmutatni...” Semmi bőröndnyitogatás, könyökig turkálás személyes holmijaid közt. Hát csoda-e, ha a rokonságnak elrejtett negyedes, feles vranceai konyakos üvegek közül az egyik feloldozásra került, s a fülke nyolc utasa felszabadulva kezdett ismerkedni? Az idősebb magyar asszonyok úti célja a Moszkva téri piac volt, ők sem maradtak adósai a kalákás szokásnak, a közös kosárnak, így biztosítva a Nyugati pályaudvarig tartó jó hangulatot... A magyar főváros II. kerületében lakó unokatestvérem révén mind több ismerős és barát került a szomszédok és az utcában élők közül is, de rövidesen rájöttem, hogy nagy a különbség a budapesti és a székely vendégszeretet között. Furcsának találtam, hogy rácsodálkoznak: milyen szépen beszéltek magyarul, hol tanultatok meg? Románoknak hittek-véltek, többségük semmit sem tudott Erdély magyarságáról, a székelységről, kivéve az idősebb férfiakat, akik Észak-Erdély visszakerülésével sorkatonaként megismerhették az itteni szokásokat és életvitelünket... A tovatűnt négy évtized alatt más-más foglalkozású, iskolázottságú és műveltségű magyar férfit-nőt ismerhettem meg, nem ők a hibásak azért, ha lerománoztak, jugóztak, szlovákoztak minket, határon túli magyarokat! S ha alkalmi találkozások, buszindulások várása idején víg kedélyű helybeliek belém kötöttek a családias pinceborozókban a pesti oldalon, s nemzetiségemet az állampolgárságommal cserélték fel többnyire jóhiszeműen, felháborodásomat palástolva igyekeztem elmagyarázni a kettő közti különbséget, szellemileg le- és meggyőzni “támadómat”... Vezető jó hír, hogy Háromszék 6–7 ezer magyar állampolgársággal gazdagodott az elmúlt évben, és tízezerrel emelkedett az állampolgárságot igénylők száma. Eskütétel előtt és után állóknak tanácsolom tisztelettel, hogy bár nem kötelező sem alkotmánytanból, sem magyar történelemből, földrajzból vizsgázni, önszorgalomból tanulják meg az anyaországról a legfontosabbakat. Az ország területének nagyságát, lakosságának nemzetiségi, vallási összetételét. Hogy a 2 221 800 lakosú fővárost 23 kerületre osztották, és Pestet Budával kilenc híd közti össze. Anyaországunk 19 megyéjében, 23 megyei jogú városában, 251 városában, 156 nagyközségében, 2708 községében oszlik meg a tízmillió ember, 65 százaléka városon él... Általános műveltségük gyarapítását nemcsak az “odakint” családi házat, hétvégi villákat építő “jó kezefogású”, egykori munkatársaknak ajánlom, de az itthon maradó, magyar állampolgárságukat visszakérő nyugdíjas társaimnak is! Hogy csendesen borozgatva, a múltat emlegetve játsszák azt: ki tud többet Erdélyről, Székelyföldről, Magyarországról, megszégyenítve az egykori tévés Vágó-műsorokban (le)szereplőket. Hisz épp az Erdővidékre hazatért Elek apó tanított erre: “Az az egész ember, kinek könnyű a toll és nem nehéz a kasza.” Esküvel fogadtuk, hogy képességeinknek megfelelően szolgáljuk régi-új hazánkat. És ebből fakadnak erkölcsi többletkötelezettségeink is.
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. február 22.
Válaszlevél Magyarország miniszterelnökének
Tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr!
Sejtem, nem a véletlen összecsengése lehet, hogy a nekem és feleségemnek (és sok ezer Székelyföldön élő házaspárnak, személynek) címzett levelét kivettem postaládánkból, amikor ez év február 7-én örömmel tértem haza városom, Sepsiszentgyörgy Demokrácia Központjából a csíkszeredai Magyar Konzulátus által kiállított, életem második, magyarul kitöltött születési anyakönyvi kivonatával.
Azért a másodikkal, mert az elsőt az általunk „kicsinek” minősített magyar világban adták szüleim kezébe 1941 szeptemberében, de ezt még emlékbe sem tarthattuk meg, „idejében” elkobozta a visszatérő román hatalom. Az 1946-ban kiadott ideiglenes igazolványon nemcsak az állampolgárságunkat, hanem még nemzetiségünket is románnak tüntetik fel a gyarmatosítók akkori képviselői. Az elmúlt esztendő novemberében kiállított keresztlevelem birtokában izgalommal bontom ki a magyar felségjelvénnyel ékített fehér borítékot, hogy mielőbb elolvashassam az Ön nagyra becsült köszöntőjét magyar állampolgárrá válásunk kapcsán. Köszönöm megtisztelő ránk figyelését több ezer, Székelyföldön élő magyar, azok nevében is, akik kértük vagy visszaigényeltük jogos státusunkat, és rövid időn belül meg is kaptuk, az Ön által vezetett kormánynak köszönhetően! Mi, akik 2007 késő őszén nagy tömegbe gyűlve az unitárius és katolikus templom karéjában Önre és Tőkés László püspökre várakozván meggyőződéssel hittük, hogy „lesz még egyszer ünnep a világon”! És ím, beteljesedett hitünk-akarásunk, és lett olyan kormánya Magyarországnak, mely nem eltaszítja, de magához öleli a Kárpát-medence s a világ még élő, sajnos, csökkenő, de reménykedő magyar nemzetét. A sport nyelvére fordítva a szót: örvendek, hogy az Ön csapatában játszhatom. Én, az öreg jobbhátvéd igyekszem világhírű, válogatott Csatárunknak olyan passzokkal kedvében járni, hogy minél több védhetetlen góllal lyukassza ki ellenfelünk hálóját! Köszönöm a Sorsnak, hogy megadta a lehetőséget Önnel személyesen is találkozni, kezet rázni Egy az ország könyvének dedikálásakor. Bár benne vagyok a korban, örök optimistaként remélem, lesz alkalmam Rengéshullámok című kötetének ajánlására is a közeljövőben. Közelgő, félszázados-jubiláris születésnapjára gondolva, sok ezer székely magyar honfitársam nevében is kívánok erőt, egészséget, hosszú és boldogabb életet családja és az egész magyar érzelmű nemzetem javára, megelégedésére! Nemzet- és országvezetői munkálkodását nagyrabecsülve, értékelve, szívélyes üdvözlettel:
Ferenczy L. Tibor nyugdíjas fémmunkás, publicista
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. május 3.
Köszönet a mosolyért is
Egy szombat délután azon tűnődünk: vajon hány éve annak, hogy a Kovászna Megyei Vöröskereszt ifjú önkéntesei rendszeres időközökben önzetlenül, természetes kedvességgel várják az idősebb nemzedék azon tagjait, akiknek nem közömbös egészségük állapota, és a napi sajtóban közölt időpontban elmennek vérnyomást, vércukorszintet méretni?
Hozzászoktattak e figyelmességhez, mi meg természetesnek vesszük, hogy a jelzett napon és órában öltözünk, s indulunk a Kós Károly utcai székházba, ahol a szép, tiszta szobában tizen- és huszonéves fiatalok csodaszép mosolyukkal, a legnagyobb tisztelettel és szeretettel fogadnak. Alig belépve hellyel kínálnak, s ha szabadultál felső gönceidtől, máris karodon a műszer, s másodpercek alatt tudhatod: igen, ennyi szokott lenni máskor is, korodhoz, életmódodhoz viszonyítva megfelelő. Átültetnek a másik székre, és alig észrevehető ujjbegyszúrás után közlik is veled a fehér egyenköpenyes lányok: 4,8, ez is rendben. Akik ritkábban látogatják őket, azoknak azt is elmondják, mennyi a megengedett alsó-felső határ, amíg még nem kell szakorvoshoz fordulni. És egy aláírást kérnek mindössze, azt is a statisztika kedvéért. Az ellenőrzés tíz percig sem tart, s ugyancsak mosollyal kísérve távozhatunk is, nyugdíjaséletünk még egészségben folytatandó. Igen, a fiatal önkéntesek gyógyító ajándék mosolyával – mintha gyermekeinktől, unokáinktól kaptuk volna – könnyebb kimászni a dohánygyári hegyen is. Köszönöm, köszönjük ezt nekik, mert tudom, hogy az idén 150 éves Vöröskeresztnél, ennek helyi szervezetében tevékenykedők munkáját is az emberbaráti szeretet és együttérzés vezérli.
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. augusztus 29.
Színházunk múltjából a jövőnek
Udvarhelyszéki illetőségem feladása és háromszékivé válásom több mint négy évtizede óta semlegesként veszem tudomásul, hogy egykori szentgyörgyi és környékbeli munkatársaim közül a gépzaj nélküli tízóraizás csendjében ekképpen kezdték a mókára mindig kész, soros viccmondók: úgy kezdődött, hogy az öreg csíki székely felment Pestre... Olvasómra bízom a folytatást, magam megelégszem a bocsánatos plagizálással, amit egy régebbi anyaországi hetilapból idézek Köröspataki Kiss Sándor utólagos engedelmével.
Tisztelt újságíróm akkor a Székelyek Pesten figyelemfelkeltő, nagybetűs címmel tájékoztatott a sepsiszentgyörgyiek vendégjátékáról: „A magyar művelődés távol-keleti határőrének, a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színháznak őszi látogatása nélkül a hagyományos Budapesti Művészeti Hetek egyik legvonzóbb színét veszítené el. Szerencsére erről szó sincs, a Tapolcától Budapestig hat várost érintő diadalmenet immár ugyancsak hagyomány, melynek minden bizonnyal jövőre is örülhetünk majd. Csak éppen jegyet lesz évről évre nehezebb szerezni, ahogy újabb színházbarátok ezrei kapnak kedvet a velük való találkozásra. És a tűzoltóság türelme sem végtelen – jutott eszembe a Paulai Ede utcai Gyermekszínház nézőterén, ahol igen sokan a fal mellett állva nézték végig Sütő András Káin és Ábeljét, a vendégjáték legnagyobb eseményét. Korábban már híre érkezett, hogy Kolozsváron Harag György rendezése csattanós válasszal szolgált azoknak, akik ezt a sistergő, forró indulatú drámát a könyvespolcra utalták.... Zsoldos Árpád Ábelének alázata kényszeredett behódolás a zsarnoknak, borba fojtott bánat és fogak közt szétmorzsolt átkozódás kíséretében... Visky Árpád (Káin) nagy mértéktartással, játékintelligenciával válik tragikus hőssé. Bár elejétől végig tudatosan szembeszáll az égi hatalommal, végül csapdába esik. A gyilkossággal jóvátehetetlenül elvei ellen cselekszik...” Mielőtt K. S. 1979. október végi jegyzetét kebelmelegítő jóérzéssel olvasom, hazai-itthoni Tükröt tartok magam elé. Illetve régi lapom Fórum című melléklete 1978. júliusi számának mind az öt, színházról, színészeink alakításairól írt oldalát átfésülöm, a kollokvium tanulságairól szóló jegyzetet is beleértve. Hogy jobban megérthessem városom színházának és későbbi anyaországi turnéinak (lásd a kisvárdai sikereket) kedvező, bátorító visszhangjait. Czegő Zoltán oldalas interjúban írja: „Harminc évvel ezelőtti közönség megnövekedett igénye hívta életre, és a társulat azóta is betartotta a pallérozás, a szórakoztatás igényeit. Anyanyelvi műveltséget szolgált harminc év óta mindenütt az országban, ahova eljutott...” Az egyik megszólaltatott alany kívánsága az volt, hogy olyan legyen a színház, mint az élet. Vajon az immár Tamási Áron nevét viselő, azóta is hírnévöregbítő színházunktól ma is ezt óhajtanák az akkor megszólaltatott tizenéves diáklányok? Kötöm e jegyzetet mindenkori színész barátaim sikeres szerepléseihez, emlékeihez, akik rangot és tekintélyt szereztek az erdélyi, az egyetemes magyar színjátszásnak! És kötöm intézményünk vezető szerepét városunk megpezsdült kulturális művelődési életéhez, a célhoz és akaráshoz, hogy a Székelyföld kulturális fővárosa lehetünk. A megvalósítható álomhoz, hogy a közeljövőben mi lehessünk Európa kulturális fővárosa, a második erdélyi város Nagyszeben után. Hisz sohasem volt ily gazdag művelődési életünk bőségkosara, melyből kedvünkre válogathatunk!
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 4.
Olvassunk!
A jó hír szellők szárnyán jött. Kikelet havának utolsó napjaiban a betűket szeretők népes tömege egy új könyvesbolt megnyitásáról értesült.
Futás a sepsiszentgyörgyi Csíki utca 5. szám alatti, kívülről is szépen megújult épületbe, legalább egy villámlátogatásra, ha már lekéstük az ilyen „üzlet” születésével, keresztelőjével járó első izgalmas perceket... Még ez évben, nemrégen búcsúztattuk az Olt utcai Ex librist, s fájt, hogy a kicsi, de szándékában nemes céllal indult könyvesboltocska ily kevés időt szolgálhatott a megrögzött, könyvgyűjtő olvasóknak. De íme, időben jelentkezett a hézagpótló Tortoma Kiadó Erdővidék Múzeuma alapítójának, Demeter László történésznek köszönhetően... Elemista koromtól megszerettem a könyvet, az olvasást, talán mert ezt láttam, tanultam értelmiségi szüleimtől, nagyobb testvéreimtől. De tanítóim, középiskolai tanáraim is megtanítottak az olvasás, a megfelelő könyv kiválasztásának művészetére. Attól kezdve, hogy fiatal inasként kenyérkereső lettem, majd minden elszámoláskor megspóroltam egy könyv árát is. Szinte észrevétlenül gyarapodott magántékám; kerestem-kutattam a kedvenc témájú köteteket Erdély és Magyarország nagyvárosaiban, ahol megfordultam több mint öt évtized alatt. Budapest antikváriumai, metróállomásainak standjai megannyi lehetőséget kínáltak, hogy pótolni lehessen a szétlőtt diktátor házaspár fényképeivel-műveivel telített hazai könyvesboltjaink szegényes árukészletét... Nagy szerencsénk volt a Kriterion Kiadó ötletes merészségével: nem maradtunk olvasatlan páriák az erőltetett romániai munkaversenykorszakban.
Mániákus olvasóként tanultam Cicerótól, hogy a szoba könyv nélkül olyan, mint a test lélek nélkül. Erasmus vallotta, hogy amikor pénze lesz majd, először könyvet vásárol, s csak azután ruhát. Olvasni jó!
Ferenczy L. Tibor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. június 4.
Nemzetem tragédiája
Franciaország korai, XVIII. század végi klasszicizáló építészetének, a XVI. Lajos-stílusnak több kiváló mestere volt, elsősorban Gabriel Jacques-Ange, aki a Versailles melletti Kis Trianont, a párizsi Place de la Concorde kétoszlopos, előkelő hangulatú palotahomlokzatát s a versailles-i kastély két udvari szárnyát építette.
A szép kort megélt híres francia szaktekintély, feltételezem, még álmában sem gondolta volna, hogy holta után százharmincnyolc esztendővel több híres-neves munkája közül a Kis Trianon lesz a legközismertebb, a leghírhedtebb. Igaz, hogy a Trianon ezerszer elátkozott politikai fogalomként került magyar szókincsünkbe, mert ebben az épületben, a Kis Trianonban íratták alá a békediktátumot a vesztes Magyarországgal. Aligha találunk példát az emberiség történetében arra, hogy egy országot és népet olyan kegyetlen békeszerződéssel sújtottak volna, mint Magyarországot az I. világháború befejeztével. Az ezeréves ősi föld kétharmad részét szabad zsákmányul dobták kapzsi szomszédainknak. 1920. június 4-én Magyarország elveszítette területének 67,8 százalékát, népességének 59 százalékát, 20 886 487 lakosából idegen uralom alá került 13 287 241 lélek. „Vesszen Trianon” – égre emelt fejjel kiáltották apáink, nagyapáink a fájdalmas és istentelen büntetés súlyos terhétől szenvedve a két világháború között. Sajnos, Trianon nem veszett el! Terhét, átkát ma is, a szörnyű csonkítás utáni 94. esztendőben is szenvedik az anyaország testéről leválasztott magyar lelkek leszármazottjai! Hálószobánk falán történelmi háttérbe ágyazott keretben, fejünk felett a Himnusz és a Szózat. Mellettük lakkozott fatáblán, művészi betűkkel beégetve Felvidék „elszakadt leánya”, Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna pályázatnyertes Hiszekegye: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: / Hiszek egy isteni örök igazságban, / Hiszek Magyarország feltámadásában...”
Ferenczy L. Tibor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. szeptember 9.
Adományok az Erdélyi Könyvtárnak
Augusztus elején lapunk Erdélyi magyar könyvtár születik Budapest szívében címmel közölte az ott működő Erdélyi Magyarok Egyesülete (EME) elnöke, Kiss Béla felhívását a tervezett Erdélyi Könyvtár létrehozására és gyarapítására.
,,Kinek nincs otthon felajánlható erdélyi vonatkozású könyve, újságja vagy egyéb dokumentuma, amitől megválna, avagy több példánnyal is rendelkezik belőle?” – kérdezte Kiss Béla. Lapunk készséggel felvállalta az EME törekvését, mert az egyesület feladatának tekinti a Magyarországon élő erdélyiek érdekképviseletét és identitásának megőrzését. Felhívásuk pedig visszhangra talált Háromszéken, s egy hónap alatt öt magánszemély, lapunk szerkesztősége és e sorok írója összesen 140 könyvet adományozott, amelyeket majd rendeltetési helyére szállít az egyesület. A kezdeményezés folytatására is várunk, készséggel fogadjuk az újabb adományokat, és az EME nevében köszönetet mondunk személyesen Ferenczy L. Tibornak, Jakab Emíliának, László Jánosnak és Háromszéki Évának is.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. február 17.
Válaszlevél egy tiszteletbeli magyar román honfitársamnak
Tisztelt Răzvan Lupescu! Nagy érdeklődéssel, kissé meglepődve olvasom a Háromszék napilapunk Nemzet-nemzetiség rovatában nyilvánosságnak küldött üzenetét. Tökéletes magyar fordításban, hogy pár ezer székely magyar olvasónkhoz eljusson a jó hír: Erdélyországban az utóbbi negyed században megjelent egy olyan értelmiségi réteg, amely nyíltan vállalja a romániai magyarság 1920 óta tartó gondjaival-bajaival való érzelmi szolidaritást.
Bár csak feltételezem fiatal korát, de sejtem, hogy kolozsvári egyetemista lehet, amiért oly bátran kiáll Mátyás királyunk szülővárosa, a kincses erdélyi fővárosunkat egykor alapító és építő magyar és szász nemzetiségű lakói kései leszármazottai mellett.
A háború előtt és alatt született nemzedékem nem tanulhatott magyar történelmet Trianon után, ezért öreg nyugdíjasként próbálom behozni a lemaradást. Kolozsvárt, ahol lányom családja, fiú unokáim élnek, már próbáltam „védeni” az 1918. december végén zajló háborús események kapcsán. Ezért az ön szász őseire is utalva, egy másik „legnagyobb” erdélyi, pontosabban bánsági városról emlékeznék, Temesvárról: Brocky Károly, Kis Ernő, Klapka György, Kós Károly, Pálffy György és sok híres férfiú szülővárosáról. Temes vármegyéről mítoszok, sztereotípiák nélkül, amelyeket ön szerint is le kéne bontani. Nem szégyellnivaló napjainkban az igazság kimondása, leírása, hogy a román ajkú fiatalság százezrei is megismerhessék.
Mert, ha kinyitjuk a történelmi atlaszt a 15. század végi Magyarországnál, a későbbi Bánság négyszögében városok, mezővárosok, falvak tömegét találjuk... Amikor ez a terület 1718-ban felszabadul a török uralom alól, nyoma sincs már a virágzó középkor végi magyar életnek. Posványok, tocsogós rétek, kiöntések, nádasok, sivár homok foglalja el az elpusztult falvak, termőföldek helyét. Az első számbavételnél mindössze huszonegyezer viskót, kalyibát találnak. Akik ezeket lakják, azok a régi lakosok maradékai: délről, keletről idehúzódott pásztorkodó szerbek, románok. S mivel itt volt legteljesebb a pusztulás, a 18. század végén éppen itt alakul ki az etnográfiailag ugyancsak vegyes Kelet-Közép-Európa talán legtarkább néprajzi egyvelege. A „vákuum” valósággal szívja magába Erdély és Havasalföld felől a délszláv elemet. A harmadik természetes rajzás lett volna a magyaroké északról, a Maroson túli vidékekről és nyugatról, Szeged irányából. De a császári közigazgatásnak nem kellettek a magyar telepesek: rendeletek tiltották ki őket a Bánság területéről, s akik megpróbáltak mégis átkelni a Maroson, azokat akár fegyverrel is visszakényszerítették. A megtűrt pravoszláv-szerb-román elem mellé költöztették a birodalmi célok szempontjából legfontosabb nagy népcsoportot: a katolikus telepes németséget. Az utolsó és legjobban szervezett telepítés 1784–1786 között II. József nevéhez fűződik. Igaz, Mária Terézia közben 1779-ben visszakapcsolta a Bánát területének nagy részét Magyarországhoz, megszűnt a császári közigazgatás, 1781-ben Temesvár is megyeszékhellyé lett. Lehetővé válik a magyarok beköltözése is, csakhogy ekkorra a Bánát „megtelt”. A vármegyei szervezet visszaállítása megindít némi felszínes magyarosodást a városokban, de a „nemzetek fölötti” Habsburg adminisztráció telepítéspolitikája következtében etnikailag a Bánság és Temesvár a magyarság számára végleg elveszett...
Ui.: A 2002-ben megejtett hazai népszámlálás adatai szerint Temesvár 317 660 lakosságának 8 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek.
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
lapozás: 1-29